A rádióban beszélgettek egy neves középiskola igazgatójával.
Aztán egy apukával.A riportalany azt mondta, hogy gyermeke külföldön tanul egy féléve, és mennyire meglepődött azon, hogy a matematika tanár észrevette, hogy nagyon fáradtak a gyerekek, ezért levitte az osztályt a tornaterembe, betett a CD-lejátszóba egy relax CD-t, a gyerekek 20 percig meditáltak, majd visszamentek tanulni.
Szóval, a neves középiskola igazgatója úgy reagált, hogy náluk ez nemigen fordulhatna elő.
Az én iskolám nem annyira neves, amúgy meg általános iskola, de velem már előfordultak ilyenek:
- ment az utcán egy nagyon különös/ hatalmas gép vagy szállítmány, (amit később bemondtak a rádióban, hogy áthaladt Magyarországon)
- leszállt egy mentőhelikopter a szomszéd udvarba
- meglátott egy gyerek a fán egy harkályt
-a télen először kezdett el esni a hó
- annyira szakadt az eső, hogy ilyet még nem láttunk
és még sorolhatnám a ritka, meglepő, különleges eseményeket, persze ez több, mint 25 év eseménynaptára!
Nos ezekben az esetekben mindannyian az ablakhoz futottunk és alaposan szemügyre vettük a történéseket.
Egyszer a polgármesteri hivatal udvarán betont daráltak egy irdatlan nagy géppel. Én pedig három osztállyal is odamentem a kerítéshez, hogy 10-15 percig bámészkodjunk! Mindannyian nagyon élveztük!
Végül pár szó a mai formabontó órámról: tudjátok, van 40 cm-es hó. A gyerek meg szeretne hógolyózni, hóvárat, hóembert építeni. Így megbeszéltük, hogy ha gyorsan megtanulják a leckét, akkor marad időnk "havazni". És persze a tanulás szakértői mozaikot, akasztófás játékot és filmrészletet jelentett.
Én szeretek élményeket is adni a gyerekeknek. Nem kényszerítem őket butaságok bemagolására (akinek szüksége van rá, úgyis megtanulja), így több hely marad a fejükben hasznos dolgoknak.
Szerinted mi a jobb? Tanulni vég nélkül, szigorúan, vagy tanulni élvezetesen, gyakorlatiasan?
Matematika feladatsorokat készítek, segítek abban, hogy a 10-14 éves gyerekek jobban megértsék a matematika alapjait. Hamarosan indul a honlapom is! Ha érdekel, írj nekem!
-: ) Matekos üdvözlettel: Katica (:-